Kultúrális szomjoltó

Előre is mindenkitől elnézést kérek, hogy hosszú lesz ez a bejegyzés, de igyekszem mindenkit kárpótolni azzal, hogy - reményeim szerint - érdekes és színes összefoglalót nyújthatok át Nektek a helyi kultúráról.

Irigykedve olvastam a napokban a neten a Budapesten minden évben megrendezésre kerülő Múzeumok Éjszakájáról az összefoglalót és rájöttem, hogy mennyire szomjazom már egy kis kultúrára.

Mi azon európaiak közé tartozunk, akik - bárhova is sodor bennünket az élet - azonnal szeretünk 'elvegyülni' a helyiek között, megismerni a kultúrájukat, nyelvüket, szokásaikat, ételeiket, hétköznapi életüket. Ugyanígy tettünk anno itt Omanban is, ennek eredményeképpen nagyon hamar fantasztikus barátokra tettünk szert, vallási és egyéb differenciáktól függetlenül.

Mindig is terveztük, hogy ellátogatunk az egyik leghíresebb helyi múzeumba és mivel 40 fok feletti kinti hőmérsékletben az ember eléggé limitált a hétvégi programokat illetően (tengerparti séta, foci nézés a hotel sportbárjában, mozi, konditerem, bevásárlóközpontokban kóborlás a már unalomig ismert üzletekben, jobbra-balra dőlés tévénézés közben, internetezés, családdal Skype-olás stb.) ezért úgy döntöttem: ITT AZ IDŐ! :)

Mielőtt elindultunk természetesen odatelefonáltam a múzeumba, hogy megkérdezzem, ők is zárva tartanak -e 1 és 4 között mint általában sok intézmény, de kiderült, hogy nem. A jegy pedig nevetségesen olcsó, 2 Rial személyenként, ami 1000 forint. Természetesen ennek nagyon egyszerű magyarázata van: a múzeum tulajdonosa Oman egyik leggazdagabb családja, akiknek a belépőjegyből származó bevétel nem szükségszerű a múzeum költségeinek fenntartására.

Egyébként szégyenlem magam, hogy folyamatosan fényképeztem titokban (mert hogy egyébként természetesen tilos), de az lebegett a lelki szemeim előtt, hogy megoszthassam ezt a sok szépséget Veletek, akik közül szerintem csak nagyon kevesen jártatok Omanban.

Na meg gondoltam  ha esetleg lesittelnek, majd összedobjátok értem az óvadékot :)

A múzeum egyébként a Szultánról elnevezett kikötőben található és útközben fedeztük fel ezt a gigantikus méretű, angol és omani zászlóval ellátott csatahajót, rajta több helikopterrel és Harrier jet-tel (a világ egyetlen repülője, ami rögtön helyből képes felszállni - na ezt Tonytól tudom, nem magamtól :), csak sejtem, hogy a csatahajó itt létének oka a szíriai konfliktus lehet.... mindenesetre nem túl bizalomgerjesztő.

Ez itt a múzeum egyik bejárata. Omanban számos ház és építmény büszkélkedhet igazán csodálatos ajtókkal, vagy kapukkal, ezek önmagában megérnének egy könyvet....

Sokszor ezek az ajtók engem egy gigantikus mesekönyv borítójára emlékeztetnek és amikor belépek mindig csodát várok, akár egy kisgyerek amikor fellapoz egy régesrégi mesekönyvet.

A múzeumban megtudtam, hogy Oman (és főleg Muscat) az 1800-as évek végén az Arab-térség fegyverkereskedelmi központja volt. Főleg az akkori Perzsiába és Afganisztánba szállítottak fegyvereket.

Ez pedig itt egy tipikus omani férfi népviselet: Musar-azaz a helyi turbán és Dishdasha - a köpeny. 

A turbánt többféleképpen hordják, a kendő csavarási formája utal arra, hogy az illető honnan származik. 

A tőr pedig szintén a tradícionális omani viselet része, például a Szultán soha nem tűnik fel hivatalosan tőr nélkül.

Gyönyörűek ezek a tőr tokok és látjátok, nemcsak rózsaszín nyúl létezik, hanem rózsaszínű tőrhüvely is :)

Az alábbi kép az omani nők tradícionális viseletét mutatja be, csodálatosan színes. 

Engem picit Frida Kahlo-ra emlékeztetnek a színek és az arcformák....illetve beugrik Pedro Almodóvar is - senki ne kövezzen meg a hasonlatért! Figyeljétek meg a fejmaszkokat, amik nagyon hagyományosak, akárcsak a hatalmas fülkarikák. Némelyik olyan ijesztő méretű volt, el sem tudom képzelni, hogy milyen súly lehetett ezt viselni, hiába készült ezüstből, akkor is biztosan nagyon nehéz lehetett. Kár, hogy manapság már nem látni ilyen csodaszép színes ruhákat a helyi nőkön, legalábbis itt Muscatban a fővárosban nem. Itt főleg tiszta fekete színű abaya-t hordanak a nők, esetleg minimális színes díszítéssel az ujjrész alján és a galléron.

Tudjátok mi ez? Biztosan mindenkinek van emléke diákkorában a tanárok tipikus világosbarna bőr tolltartójáról, ami belül már zsíros volt a sok használattól (én még mindig hallom a nyikorgó hangot ahogy az ember felnyitotta a tetejét....) és amiben mindig volt egy négyszínű toll, meg egy piros és kék Signetta, tudjátok a fehér csíkos fajta.... :) Timinek nővéremnek is volt ilyen, remélem csak VOLT!!!!

Ezúton is könyörgök minden tanárnak, hogy szabaduljon meg ettől a típusú bőr tolltartótól és vegyen helyette egy színeset, mert itt az ideje a váltásnak :)

Gondolom egy ilyen csodálatos ezüst darabbal mindenki szívesen kiegyezne, nem? :)

Ez pedig a tollforgató klaviatúra ütögető :) 

Egyébként belegondoltatok, hogy vajon 100-200 év múlva hogy fog kinézni a kezünk? Mert az tuti, hogy már nem fogjuk a jobb (vagy bal) kezünk mutató és középső ujjához szorítani a tollat, úgyhogy szerintem az evolúció során ez a testrészünk biztosan el fog csökevényesedni... :)

Ez a festmény a múzeum modernkori (jelenkori) művészeinek alkotásait bemutató részéből származik.

Nem tudom ki hogy van vele, de én nem szeretem a nonfiguratív, nagyon elvont festményeket. Nem szeretem amikor egy műalkotást lehetetlen megfejteni, nem tud lázba hozni, amikor meglátok egy hatalmas foltot és csak nevetni tudok, amikor kiderül, hogy a 'műalkotás' több millió dollárt ér és hú és há.

Szeretem viszont, amikor egy kép, vagy egy kiállítási tárgy 'beszél hozzám, megszólít, magához vonz'. Ez a festmény is ilyen. Van benne lélek, van benne élet. Szégyen, de nem jegyeztem le a festő nevét, pedig megérdemelné, hogy csupa piros nagybetűvel idetegyem, mint NEMECSEK ERNŐ-ét a srácok a könyv végén.

Ez az alábbi festmény pedig azért tetszik különösen, mert valami nagyon fura módon kétféle - egymásnak totálisan ellentmondó - kellemes emléket is megidézett bennem: 

Az egyik egy gyerekkori nagy kedvenc rajzfilmem, ami tulajdonképpen felnőtteknek szól: Az Idő Urai. 

Ott arctalan emberek voltak, itt ugyan vannak arcok, de nem részletesen kidolgozva. 

A másik dolog ami beugrott az a francia impresszionisták, akiket egyszerűen imádok. 

Timinek nővéremnek van több olyan csodálatos festménye otthon, ami nőket ábrázol. A lakásukban nincs riasztó, 'kemény nyugati valutáért' bárkinek megadom a címüket :) :) 

Ez az óváros látképe a múzeumi ablakból. Old Muttrah - hát nem csodaszép?

A múzeum kertjében van egy gyönyörű makett falu, apró emberekkel, állatokkal, épületekkel. Annyira klassz volt, gondoltam is az én két gyönyörű okos unokaöcsémre, hogy mekkorát tudnának itt játszani!

Ugye milyen valóságosnak tűnik?

Omanra nagyon jellemzőek ezek az erődök és őrtornyok. Itt Muscatban is rengeteg van és a legtöbb lélegzet-elállítóan szép helyen van, körbe-körbe csak a hatalmas kékség és magas sziklák....

Nézzétek ezt a mestermunkát:

Ez pedig egy 16. századi térkép, amit azért fotóztam le, mert rajta van Apukám szülővárosa Debrecen is :)

A végére pedig néhány nagyon régi fotó és fa festmény Muscat és Oman történelméről...

Ez pedig egy nagyon régi fotó a régi idők közlekedési eszközével :)

Hát ezt szántam mostanra, nem többet. Gondoltam úgyis mindenki nyaralásos hangulatban van és ilyenkor senkinek nincs ideje bő lére eresztett dolgokat olvasni. 

Mindenkinek nagyon szép élményekkel teli nyarat kívánok és remélem hogy nemsokára sokatokkal találkozunk!

Viszlát! :)
Noémi, Tony