Hétköznapok

Sokan kérdezik, hogy milyenek itt a hétköznapok, hogy élnek a helyiek, milyen nemzetiségek élnek itt, úgyhogy gondoltam itt az ideje, hogy erről is írjak egy bejegyzést úgy 'Noémisen', csakis 'dióhéjban', ahogy mindig is szoktam :)

De mielőtt elkezdenék mesélni, íme néhány fotó rólunk, ami mostanában készült.

Tony a Shatti Qurum Beach-en

Ez pedig itt Mrs. Keddle és néhány omani.

Itt Muscatban a legtöbb körforgalomnál van valamilyen dekoráció, 

itt például ezek az arany színű vizes korsók, amikből este kivilágítva csorog a víz.

Ismét Tony, aki az én mindenem!

Ez pedig a posztoló....

Várom a szavazatokat melyik a jobb kép. 

A beküldők között egy kétszemélyes omani utazást sorsolunk ki a MALÉV jóvoltából.

Képzeljétek, ma már olyan meleg volt a víz, szerintem legalább 30 fok, de inkább több. Ott feküdtem a víz tetején (tettetve a holtat, mint Micike) és egyszercsak éreztem, ahogy a combomhoz érnek ilyen apró lábacskák, undorító volt és még jól meg is csípett a dög. Valami kis rák lehetett. Akkorát sikítottam, naná, hiszen "én lány vagyok!"


Ja, egyébként amikor csak Tony kiakad, hogy mondjuk egy percen belül 3x gondolom meg magam bármi tekintetében, én mindig azt válaszolom, hogy "én lány vagyok, a lányoknak meg ezt szabad". És tök jól működik, mindig beveszi!!!!! :) :) Hát nem szuper??? :)

Na és akkor most jöjjön a rizsa....

Először is talán a legidegesítőbb élmény itt Omanban számomra az, hogy indiai férfiak rendszeresen fényképeznek a szőke hajam miatt (néha még hátulról is, ami szerintem teljesen röhejes) úgy, hogy esetlenül próbálkoznak úgy tenni, hogy 'a barátaikat fényképezik', azaz odaállnak elém/mellém és katt....

Tony ilyenkor természetesen begurul és próbálja nekik a 'Tony féle gonosz nézést' elsütni, mint pl. ma is (szembe fordult velük és addig nézte őket nagyon csúnyán, amíg letették a gépet...).

A másik ami nagyon irritál minket (vagy ahogy egy nem túl művelt ismerősöm mondta mindig: 'imitál') az az, hogy az emberek többsége lusta arra, hogy a bevásárlókocsikat visszatolja a gyűjtőhelyre. 
Néha csak simán elengedik és had guruljon (neki vadiúj autóknak, mindennek), vagy 'jobbik esetben' simán lerakják a rokkant parkolóhelyre. Ez teljesen 'normális' itt, általános, bárhova megyünk. 

De hát mit várjunk, amikor az autósok a rendőr orra előtt parkolnak le zebra közepére (!), meg járda közepére, mert mondjuk a rendes parkolóhelyig legalább 10 métert kellene gyalogolni és ez már fárasztó.

Itt egy átlagos omani családnak van legalább 1 bejárónője (általában fülöp-szigeteki), de nem ritka, ahol van külön szakács és dadus is. Itt a nők nem cipelnek bevásárlószatyrokat (soha nem láttuk), sőt, az is teljesen normális, hogy a kisgyerekekkel a dadusok játszanak a tengerparton, míg a szülők a többi felnőtt társaságában élvezik a napot egy kávézó teraszán. Azt is láttuk, ahogy a dadus a gyerek után vitte a dinnye szeleteket tányéron a tengerbe!

Nemrég olvastam itt az egyik napilapban (ahol van egy amolyan tinédzser rovat, egy angol nő válaszol tinédzserek leveleire), ahol az egyik kislány beírt az újságba, felháborodva azon, hogy a takarítónőjük szabadságon van és az anyuka a gyerekeket kérte meg arra, hogy a szobájukat rendbetegyék és ez a gyereket mélységesen felháborította....

Sokszor látjuk azt is, hogy például a babakocsit nem az anyukák tolják, hanem a bejárónő. 

Nem egyszer láttuk a hipermarketekben, hogy a bejárónőnek mutogat a családfő, vagy a feleség, hogy mit vegyen le a polcról, hogy még ezzel sem kelljen fáradniuk.
Nem tudom egyébként, hogy ha otthon a magyar nőknek lenne erre lehetősége, vajon nem élnénk vele?
Nem lenne-e jobb, ha lenne sokkal több időnk magunkra, a barátainkra, mégtöbb időnk a férjünkre és a házasságunkra? Vajon ha jó mélyen magunkba nézünk tényleg nem-et mondanánk???

Ezek a fiatal lányok nem egyszer hajnali 5-kor kelnek, aztán reggelit főznek, majd takarítanak, ebédet főznek, aztán mosnak- vasalnak, majd vacsorát főznek, vagy éppen elkísérik a családot és miközben a felnőttek barátaikkal vannak, ők felügyelik a gyerekeket, akár este 11-12-ig.

Persze biztos, hogy sokkal jobban keresnek, mint otthon Dél-Kelet Ázsiában, különben nem lennének itt.

Teljesen más itt az élet egy nő számára, mint mondjuk nálunk otthon, ahol mi nők szinte kivétel nélkül teljes munkaidőben dolgozunk, a többség aktívan kisgyereket is nevel, bevásárol/cipekedik, takarít, főz, sportol és közben még próbál valahogy kinézni is :) 
Hát nem  hiába mondják (és ez tényleg így van), hogy itt zéró stressz, az emberek egyáltalán nem idegesek. Nem is lenne nagyon rá okuk.


Na és íme egy dolog, ami totál nevetséges: itt az autósok többsége az autók ülésein rajta hagyja az eredeti, gyári nejlon (nylon, ahogy tetszik) csomagolást - gondolhatjátok, 35-40 fokban jól átforrósodott autóban milyen jó lehet beülni a forró plasztikra és abban szüttyedni :) - sőt, még az import papírt is a szélvédőn hagyják, meg a védő szivacsokat az ajtón, hogy azt a látszatot keltsék, hogy tök új az autó. Elképesztő! Dubaiban is láttuk ezt, nem akartuk elhinni. A vicces az, hogy 3-5 éves autókon is ugyanúgy rajta hagyják ezeket a dolgokat.

Nemrég megtudtuk, hogy itt Omanban ha egy omani hitelt vesz fel, akkor nem nagyon rúghatják ki a munkahelyéről (bár gondolom azért itt is vannak kivételek, pl. mulasztás, vagy fegyelmi stb.), mert ha nincs állása, nincs miből törlesztenie a bank felé. Nem semmi, ugye? 

Számunkra az is fura, hogy főiskolára, egyetemre járó fiatal srácok Porsche Cayenne-t vezetnek (legalább 20 milla), sőt, úgy tuningolják az autókat (és erre kisebb vagyonokat költenek), hogy minél hangosabb legyen. 

Van egy srác, akinek az autója szabályosan fegyverropogó hangokat ad ki, borzasztó és iszonyúan hangos!!! Nem egyszer hajnali 1-kor robog a srác keresztül a belvároson és nincs az a hangszigetelés, amin keresztül ne hallanánk, szóval aludni esélytelen.

Nemrég viszont - mikor éppen az Európa Liga focimeccset néztük - beszélgettünk néhány helyi sráccal, autókról, mindenről és mondtuk nekik, hogy milyen őrült módjára vezet néhány helyi srác, sőt van egy, akinek az autója fegyverropogást utánzó hangot hallat és hogy már ott tartunk, hogy feljelentjük :)

Ugye nem lesz nehéz kitalálni, hogy pont ezzel a sráccal beszélgettünk - mint kiderült :) Amúgy egy nagyon cuki kissrác!

Megkértük, hogy a belvárosban legalább ne használja este és képzeljétek, csoda történt, baaromi nagy csoda (ahogy Bryan életében mondaná a pasi), azóta nem ropog a fegyver az autója hátsó feléből :)

Nagyon sok omani ismerősünk mesélte, hogy Angliában tanult, vagy éppen tanul, az omani szülők egyik kedvenc választása főiskola/egyetem tekintetében csemetéik számára Anglia.

Ugye fura lenne nekünk otthon, ha bárhova mennénk (étterem, mozi, üzletek) angolul szólna hozzánk saját országunkban a felszolgáló/kiszolgáló. Márpedig itt ez van, hiszen a kiszolgáló személyzet többsége fülöp-szigeteki, vagy indiai. 

A munkaidő/hét itt úgy néz ki, hogy szobat a hétfő, azaz szombaton kezdődik a hét és szerda az utolsó munkanap, tehát a mi hétvégénk a csütörtök-péntek. 

Reggel 8 körül kezdenek a munkahelyeken az emberek és délután 1-4-ig nagyon sokminden bezár, majd 4-től 8-ig újra nyitnak. Persze azért a hivatalokban ez nem így van, sőt, ott van, hogy csak heti 3 napot dolgoznak és mondjuk napi 4-6 órát (nem ritka!). 

Az árakról néhány szóban:

Az alapvető élelmiszerek, vagy akár egy étterem nem drágább itt sem, mint Magyarországon, sőt, néhány zöldség-gyümölcs (nem úgy, mint Dubaiban) fillérekbe kerül. 

Mindent lehet itt is kapni, az import élelmiszerek főleg Angliából, Ausztráliából, Franciaországból, na meg Afrikából, Indiából, Egyiptomból származnak - zöldségek, gyümölcsök). 

A mozi sokkal olcsóbb, mint nálunk: például egy mozijegy 3 rial, azaz 1500 forint, de itt egy átlag fizetés omaniak részére kb. 1.000 rial, azaz 500.000 forint (és ez nettó, mert itt ugye nincs SZJA). 

Úgyhogy nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy a megélhetés itt sokkal olcsóbb, mint mondjuk Magyarországon.

Az orvosi ellátásról:

Szinte minden sarkon (nem vicc) van egy klinika, vagy magánkórház, de legalább egy magánorvosi rendelő. Persze a legtöbbet indiai nagy cégek működtetik (Apolló csoport például), ennek megfelelően szinte a teljes személyzet, az összes orvos-nővér indiai. 

Itt minden dolgozónak van magánorvosi biztosítása is (nekünk is), így gyakorlatilag bárhova járhatunk és az önrész amit fizetni kell az 1 rial, azaz 500 forint. De például ha visszamegyünk az orvoshoz, akármit csinál, akár ultrahangoz, az teljesen ingyenes. 

Magánorvosi biztosítástól függetlenül az egészségügy és a gyógyszerek nagyon jelentősen támogatva vannak. 

Például a nálunk 20 ezer forintba kerülő szűrővizsgálatok itt a negyedébe kerülnek és egy labor ugyanolyan jól felszerelt, mint Magyarországon.

Amit még nagyon szeretünk az az, hogy itt nem kell eredményekre és vizsgálatokra napokat várni, vagy hosszú órákat sorbanállni. Persze most nem szeretnék itt a siralmasan lepukkant magyarországi egészségügyről újabb vizes lepedőt lerántani, de azért gondolom mindenki szeretne olcsó gyógyszereket és olcsó egészségügyi ellátást.

Na persze ennek megvan a maga gazdasági oka is, hiszen itt egészen más az egy főre jutó GDP, meg az egész államháztartási finanszírozási rendszer. 
Ugyanakkor szomorú, de sajnos az egészségtudatosság mint olyan és a szűrővizsgálatok fontossága tekintetében Oman nagyon elmaradott. Gondolom ez is volt az oka, hogy ennyire támogatják az egészségügyi ellátást.

Na és most néhány fotó, mert eddig olyan száraz ez a bejegyzés, hogy tollat köpködök a számból :)

Tegnap amikor lementünk a partra, szó szerint ezüst fényben úszott a tenger, annyira gyönyörű, különleges színe volt, hogy el is határoztam, ha valaha divattervező leszek, csinálni fogok egy kollekciót a tenger változó színeivel. Olyan csodálatos volt, persze a gagyi Nokia telefonom ezt nem tudja visszaadni, de azért hátha el tudjátok képzelni. Világoskékes-ezüstös, amit a lenyugvó Nap arany fénnyel világított meg. Hát valami csodaszép volt. Ami még különleges látvány volt, hogy kis halacskák tucatjai (vagy 50) ugrándoztak fel a vízből és úsztak így tovább, csak azt láttuk, hogy ezüst színű kis valamik 'repülnek' ki a vízből és fickándoznak tovább-tovább, egyre messzebb. Nagyon klassz látvány. 

Na és akkor a rózsaszín állatokról: sok-sok évvel ezelőtt Rómában sikerült beszereznem egy rózsaszínű nyúlszőr dzsekit, imádom (most éppen Angliában figyel a padláson, hiszen itt sosem lesz rá szükségem, globális felmelegedés és klíma változás ide vagy oda), szóval akkor bebizonyosodott számomra, hogy márpedig RÓZSASZíN NYÚL IGENIS LÉTEZIK!

(Tesóm próbálta anno felébreszteni a lelkiismeretemet, hogy ezért hány aranyos tapsifülest vertek agyon és nyúztak le, erre én meggyőztem, hogy ez EGY DARAB, NAGYON-NAGYON BETEG ÉS NAGYTESTŰ nyusziból készült).

Szóval rózsaszín nyuszit láttunk már, de láttatok-e rózsaszínű papagájt?????

Ha még Ti sem, akkor íme itt egy példány:

Annyira cuki puha volt, de iszonyú hangosak ám!

Ez pedig itt a vége, a blogoló és mögötte Muscat gyöngyszeme, az operaház.

Viszlát, azaz Maassalama!